Mindent a baleseti károsultak jogairól

A BALESETI JOGÁSZ

A BALESETI JOGÁSZ

A 7 legfontosabb teendő munkahelyi baleset esetén

2015. november 04. - balesetijogasz

Baleset bárkivel és bárhol megtörténhet - akár a munkahelyen is. Habár a baleset a hétköznapi része, kevesen tudják, hogy mit kell tenniük, ha munka közben éri őket baleset, azt pedig még kevesebben, hogy nemcsak táppénzre, hanem kártérítésre is jogosultak lehetnek, ha önhibájukon kívül szenvedtek balesetet. De mik a legfontosabb teendők munkahelyi baleset esetén?

munkahelyi_baleset_bloghoz.jpg

Gyakran tapasztalom, hogy a munkavállalók az elszenvedett munkahelyi balesetek után hibás nyilatkozatokat tesznek, illetve hibásan mérik fel a velük történteket. Azt sem tudják pontosan, hogy munkahelyi baleset után mik a jogaik és kötelezettségeik, illetőleg azzal sincsenek tisztában, hogy a táppénzes ellátáson túl kártérítésben is részesülhetnek.

A jelenleg hatályos törvények szigorúan védik a munkavállalók érdekeit, így nyugodtan kijelenthető, hogy az önhibájukon kívül munkahelyi balesetet szenvedett munkavállalók kártérítésre lehetnek jogosultak. A munkáltatóknak viszont nem érdeke, hogy a sérült munkavállalókat tájékoztassák, illetve az sem, hogy részükre kártérítést fizessenek. Ezért gyakran előfordul, hogy a balesetek kivizsgálása során olyan dokumentációkat készítenek és íratnak alá a munkavállalóval, melyek a későbbiek során mentesíti őket a kártérítési kötelezettségük alól.

Mire kell figyelnünk munkahelyi baleset esetén? Az alábbi 7 tanács betartása növeli annak esélyét, hogy a sérült munkavállaló később hozzájusson az őt megillető kártérítéshez.

1. Kérje a munkahelyi baleseti jegyzőkönyv felvételét!

Ha munkavégzés közben bármilyen baleset történik, akkor azonnal értesítse a munkahelyi vezetőt, vagy a munkáltatói jogkör gyakorlóját. Ragaszkodjon munkahelyi baleseti jegyzőkönyv kiállításához is. Ez egyébként a munkáltató törvényi kötelezettsége. Megjegyzem, hogy a hozzám forduló baleseti sérültek több, mint felének (!) nincs semmiféle jegyzőkönyve, ami jelentős nehézséget szokott okozni a kárrendezési eljárás során.

 2. A valóságnak megfelelő nyilatkozatot tegye!

Gyakori eset, hogy a sérült munkavállalónak mindent megígérnek a munkáltatók a bekövetkezett balesetek után. Ennek keretében „csak” azt kérik, hogy számukra kedvező baleseti leírás kerüljön rögzítésre.

Mielőtt azonban Ön sérültként aláírna bármiféle okiratot, előtte alaposan olvassa át és csak akkor írja alá, ha az abban foglaltak szóról-szóra tükrözik a valóságot. Ha Ön nincs olyan állapotban, hogy nyilatkozni tudjon (fájdalmak, gyógyszer hatása alatt áll, stb.), akkor egyáltalán ne nyilatkozzon, hanem kérje meg a munkáltatót, hogy alkalmasabb időpontban térjenek erre vissza. Semmi esetre se írjon alá üres dokumentációt! Amit Ön aláír, arról minden esetben kérjen másolati példányt. Amennyiben a jegyzőkönyvezés során bármit megígér a munkáltató (szóban), akkor kérjék, hogy azt írásban is erősítse meg. Ne engedje semmiféle pressziónak/fenyegetésnek, és ne higgyen a szóbeli ígéreteknek sem.

3. Dokumentálja saját magának is a baleset körülményeit!

Lehetőség szerint a sérültek, vagy a sérültek kollégái készítsenek fénykép és video felvételeket a baleset helyszínéről, kérjenek írásos nyilatkozatokat a baleset szemtanúitól, ezek a későbbi kártérítési eljárás során bizonyítékok lehetnek.

4. Értesítse a munkavédelmi felügyelőséget és rendőrséget!

Ha Önt súlyos baleset érte a munkahelyén, minden esetben értesítse a rendőrséget és a munkavédelmi felügyelőséget, hogy a baleset körülményeit kivizsgálják.

5. Figyeljen az orvosi dokumentáció pontosságára!

Orvosi ellátás esetén feltétlenül a valóságot kell közölni! Tilos például azt mondani, hogy nem munkavégzés közben, hanem máshol - például otthon - sérült meg!) A munkahelyi baleset tényét mindenképpen el kell mondani és ügyelni kell arra, hogy az rögzítésre is kerüljön az egészségügyi dokumentáción.

6. Gyűjtse a számlákat és az orvosi papírokat! 

Bármit vásárol lábadozása alatt a sérült, arról kérjen számlát/bizonylatot. Ugyancsak kérjen számlát/bizonylatot a rokonok/barátok kiadásairól is. Ezeket az iratokat meg kell őrizni, hogy a későbbiek során könnyebb legyen a kiadások bizonyítása. Vegyen igénybe minden orvosilag javasolt kezelést, eszközt, illetőleg erről is kérni kell igazolást, vagy számlát.

7. Merjen segítséget kérni!

Lehetőség szerint minél hamarabb forduljon szakemberhez, szakszervezeti tagsága esetén értesítse szakszervezetét a sérült munkavállaló. Ha kárigényt kíván előterjeszteni, akkor a kártérítési joghoz értő ügyvéd segítségét kérje, és messziről kerüljön el mindenféle kárrendezőnek titulált egyesületet, alapítványt, gazdasági társaságot! Jogi tanácsadást és perbeli képviseletet ugyanis csak ügyvéd láthat el.

További tudnivalókat a munkahelyi balesetről ITT talál.

Dr. Ikanov Gábor
A baleseti jogász
www.ikanov.hu

süti beállítások módosítása