A munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából (Április 28.) hat olyan gyakori esetet mutatok be, melyekkel a munkáltatók becsapják a munkavállalókat. Véleményem szerint az emléknapnak azt is szolgálnia kell, hogy a bekövetkezett balesetek után megvédjük a sérült munkavállalókat és nem hagyjuk, hogy a munkáltatói átverések áldozataivá váljanak.
Ne legyen ugyanis senkiben se kétség, a munkáltatóknak ma is az a célja, hogy a munkahelyi balesetek után kizárják, illetve minimalizálják a felelősségüket. Jelen írásomban azokat a legfontosabb eseteket írom le, melyekkel nap, mint nap szembesülök praxisom során.

Vállald el a felelősséget esete

Bár elsőre kicsit furcsának tűnik, hogy ugyan miért is akarna bárki felelősséget vállalni azért, amit el se követett és ráadásul ő a szenvedő alanya is?! Sokakat talán meglep, de ez nagyon gyakori eset, melynek alapvetően lélektani okai vannak. A baleset okozta stressz helyzet, az áldozati szerep ugyanis mind-mind olyan tényező, melyben nagyon könnyű a sérült munkavállalót félrevezetni. Nagyon, de nagyon gyakori eset, hogy a munkavállaló közvetlenül írásba adja a balesete után, hogy az csak és kizárólag az ő hibája, senki másé. Ezzel a nyilatkozatával pedig végérvényesen megmenti a munkáltatót tetemes bírságoktól, kártérítéstől, illetve ún. „TB regressz” igénytől is (pl: kórházi kezelési költség, táppénz költség, baleseti járadék összege, baleseti rokkant nyugdíj összege megtérítése, stb.)
Hogy ezt miért is teszik? Mert bedőlnek a munkáltató ígérgetésének, lelki nyomásának, példának okáért ilyen mondatoknak:

„Vállald el a felelősséget, majd mi utána mindent kifizetünk neked később.”
„Ne tegyél tönkre minket, mi adtunk neked idáig munkát.”
„Legyél tekintettel másokra is, ne csak magadra gondolj.”

A fenti és az ezekhez hasonló mondatok, mind a munkavállaló lelki világára hatnak egy borzasztóan kiszolgáltatott helyzetben. De mit is vállal a munkáltató? Tulajdonképpen semmit! Csak egy valótlan tartalmú vallomás kicsikarása a célja, melyet alapesetben neki is kell jegyzőkönyveznie. Így, ha megvan a kívánt eredmény, azaz a „beismerő vallomás” a sérült részéről, annyiban a korábbi ígéretei igen hamar feledésbe fognak merülni és a sérült teljes egészében magára lesz utalva.
Jogos kérdés, hogy mit lehet ilyen esetben tenni? Nos a felelősséget semmi esetre se elismeri csupán azért mert kérik! A tényeknek megfelelő nyilatkozatot kell tenni és bizony érdemes már rögtön az elején (ügyvédi) segítséget igénybe venni.
Ha már megtették a valótlan vallomást, akkor se szabad csüggedni, precíz és türelmes munkával lehet az ellenkezőjét bizonyítani, illetve adott esetben azt is, hogy miért tettek a valósággal ellentétes tartalmú tanúvallomást.

Ne mondj semmit esete

A fenti esethez kapcsolódik, de alapjaiban teljesen más „logikát” követ. Ha ugyanis nem tudják, vagy nem merik rávenni a sérült munkavállalót, hogy valótlan tartalmú vallomást tegyen, akkor sokszor csupán azt kérik, hogy ne is emlékezzen egyáltalán a baleset körülményeire. Ez nem is olyan nagy kérés és egyebekben teljességgel hihető is, mivel a baleset okozta traumára ténylegesen senki sem emlékszik vissza rögvest és szívesen.
De akkor ez miért is jó a munkáltatónak? Régi bölcs latin mondás, hogy aki időt nyer, az életet nyer. A munkahelyi balesetet ugyanis (alap esetben) a munkáltatónak kell kivizsgálnia. Így, ha a munkavállaló nem emlékszik a baleseti mechanizmusra, akkor azt más szemtanúk nyilatkozataival lehet rekonstruálni. Ezek a „szemtanúk” azonban és jellemzően a munkáltatóval valamilyen függőségi viszonyban álló tanúk lesznek, akik szinte bizonyosan mindent rendben találónak láttak és a baleset okát csak és kizárólag a sérült elháríthatatlan magatartásában fogják megjelölni.
Kérdés, hogy a munkáltató általi megállapításokat lehet vitatni? A válasz egyértelműen igen! Amennyiben pedig jogos kártérítéshez hozzá is akar jutni a sérült munkavállaló, akkor kell is.

Üres lap esete

Bár nem tűnik a legagyafúrtabb csalásnak, de nagyon sokan bedőlnek neki.

„Itt vannak a papírok, csak írd alá.”
„Nem olvastam el, hogy mit írok alá.”
„Nem tudtam mit írok alá.”

Ezek azok a mondatok, amiket sokszor lehet bírósági tárgyalásokon hallani. A „segítőkész” munkáltató, illetve annak a még segítőkészebb „munkavédelmise” a sérülttel egy üres lapot, vagy már egy előre legépelt lapot írat alá, persze csak úgy mellékesen és gyorsan. Ezzel az a porbléma, hogy azon bizonyosan a munkáltató felelősségét kizáró és a sérültet okoló állítások lesznek (vannak), mégpedig a sérült munkavállaló aláírásával együtt.
Nagyon egyszerű tehát a megoldás. Olvasatlanul semmit se írnak alá! Üres papírlapot meg pláne!

Visszaveszlek dolgozni és minden jó lesz esete

Munkáltató ígéretek jelentős része külön-külön, de akár kombináltan is érkezhet. Ezekből talán ez a leglassabb, de talán a legbiztosabb módszer. A munkahelyi baleset elvülési ideje ugyanis három év. Ez azt jelenti, hogy a munkahelyi balesetből származó kártérítési igény a balesettől számított három év utáni első napon véglegesen elévül, így a kártérítést már bírósági úton nem lehet kikényszeríteni. Márpedig, ha bírósági úton nem lehet, akkor mindenki biztos lehet abban is, hogy merő emberbaráti szeretetből se fogják a károkat kifizetni három év elteltével.
Magyarul, ha a munkáltató visszaveszi (visszaédesgeti) magához a munkavállalót, de cserébe csak annyit kér, hogy ne legyen beperelve, akkor ez egy nagyon rossz üzlet lesz a munkavállaló részéről. Ugyanis, miután eltelik a három év, akkor semmi se akadályozza már a munkáltatót, hogy a munkavállalót bármilyen oknál fogva „kirúgja”. Ha nincs bírósági per folyamatban, akkor a kárigény érvényesíthetősége végérvényesen elveszett.
Az tehát, hogy visszaveszik dolgozni (bármennyire is sérült) az nem „jófejség”, hanem először is egy szakorvosi kérdés, másod sorban pedig a generális minimum, amiért nem érdemes lemondani milliós nagyságrendű kártérítésekről.

Megfélemlítés esete

Aki már szenvedett munkahelyi balesetet, az jó eséllyel tudja, hogy mit is fogok írni.

„Jobban teszed, ha nem szólsz, mert fel leszel jelentve!”
„Mit akarsz te tőlünk, a jogászaink ellen úgy sincs esélyed!”
„Kétszer is gondold meg, hogy mit teszel, mert nagyon pórul jársz!”
„Neked kell majd fizetned nekünk és tönkreteszünk meglátod!”

Sok esetben ilyen és ehhez hasonló mondatok áradata zúdul a sérültekre, akik igen kiszolgáltatott helyzetben vannak egy baleset után. Több esetben nem mernek fellépni, mivel megijednek egy vélt, vagy valós erős ellenféltől. Jó tudni azonban, hogy ez a típusú „megfélemlítés” pontosan megtervezett folyamat része, olyan emberektől, akik erre a célra vannak kiképezve. Az elmondottak jogi valóság tartalma általában sekélyes, vagy még inkább nem létező és csupán az érzelmekre hatnak. Érdemes belegondolni, hogy a magyar bíróság előtt csak kettő szükségszerű fél van, egy felperes (a sérült munkavállaló) és egy alperes (munkáltató). A a bíró előtt nem az fog számítani, hogy ki, kicsoda, hanem csak az, hogy ki tudja az állításait bizonyítania. Az ügyvédi segítség és közreműködés ilyenkor szinte nélkülözhetetlen. A sérültnek ugyanis gyakorlatilag csak az ügyvédje lesz az egyetlen támasza, hiszen ő rendelkezik azzal a szaktudással, mellyel hatékonyan tud reagálni az ellenfél nyilatkozataira. Ismételten hangsúlyozom, hogy szakosodott ügyvédet bízzanak meg a sérült munkavállalók a képviseletükkel, mert a gomba módra szaporodó és magukat kárrendezőnek tituláló cégek nem képesek hatékony segítséget nyújtani.

Üveggyöngy esete

Kevesen tudják, de példának okáért egy ízületet érintő „egyszerű” csonttörés esetén már akár több tízmillió forint kártérítés is járhat. Ezt a sérült munkavállalók nem biztos, hogy pontosan látják a baleset után. A munkáltatók azonban rendelkeznek olyan jogi szaktudással, hogy igen hamar fel tudják mérni a károkat, az ő kockázatukat. Így, ha a fenti esetek egyikére sem kerülhet sor, akkor nagyon gyakori eset, hogy egy olyan megállapodást kötnek a sérülttel, mely számára az adott pillanatban ugyan kedvezőnek tűnhet, de hosszú távon egyértelműen a kárára válik.
Példával szemléltetve, találkoztam olyan esettel, ahol havi 50 ezer forint három évig történő megfizetésével a sérült munkavállaló végérvényesen lemondott minden más követeléséről. (Fent írtam, hogy a kárigények három év alatt évülnek el!)
A megállapodás alapján a sérült megkapta a havi 50 ezer forintot (táppénze és a fizetése mellett), ami mindösszesen 1.8 millió kártérítés megfizetését jelentett három év alatt. A probléma akkor következett be, hogy három év letelte után (ugye a kárigénye elévült!), azonnal megszüntették a munkaviszonyát. Így elvesztette a munkáját, illetve a baleseti sérülések olyan súlyosságára tekintettel legalább havi 100 ezer forintos élethosszig tartó járadékot és minimálisan 8-10 millió forintos sérelemdíjat.

Dr Ikanov Gábor, kártérítési ügyvéd